Mag ik pinnen?

Nincs is annál furcsább (na jó, tudom, biztos van), amikor valaki hosszú idő után hazaérkezik egy másik országból és már nem is biztos benne, hogy ez a haza az a haza.. A biztos pontok nélkül ugyanis elég nehéz ennek a vizsgálata. Nehéz külföldre költözni, de vissza is, nehéz élni bárhol is. 

Most is Sorry-t mondok a boltban, ha meglököm az előttem állót (vagy inkább, ha ő lök meg engem, mert ebben nem változtam, még mindig én kérek bocsánatot, ha valaki rálép a lábamra) és mindenhol kártyával szeretnék fizetni (konkrétan pinelni - ezt általában így, ahogy van ki is mondom), ami több okból is kezd esélytelenné válni.. A villamoson becsekkolnék, de helyette bérletigazolványt kell készíteni a moszkvai Kálmán téren.. Amilyen könnyűnek tűnik az élet átlagos, megszokott része, annál nehezebb mindennek a visszahonosítása, legalábbis nekem.. Persze Magyarország esetében már a repülőtéren elkezdi magában az ember ezt a folyamatot, ez egy amolyan reflex - ami egyébként abszolút logikusan épül fel.. Egy belső mechanizmus, ami rögtön beazonosítja a hazalátogató amszterdami "lányokat" valamint azokat, akik tulajdonképp kizárólag az ő utcáik létezése miatt vették célba Németalföldet ("a lámpás utca, na az király volt ****"- mondják vihorászva a sorban előttem álló kopasz fiúk). A sok újdonságtól-furcsaságtól felháborodott szendvicselőket, akiknek "na, azért ennyi elég is volt ebből az országból, hát nem?" stb. Az egész jelenségtől valahogy olyan pörköltszagú tornatermi lagzi hangulatom lesz mindig, ami jelen esetben kicsit meg is ijesztett. Hisz most nem pár napra jöttem, most azért jöttem "haza", hogy itt kezdjek el mindenfélét és ezekből az emberekből csak több lesz a leszállás után. De nem bánom, úgy döntöttem valahol még ez is hiányzik és ha eldöntöttem, akkor.. Na hát igen, az a baj, hogy attól még semmi sem dőlt el, hogy én eldöntöttem.. De mindegy, legalább itt meleg van, gondoltam és gondolom azóta is, miközben még mindig a bőröndömből élek és nem bírok reggelizni, mert nincs Cruesli és nem tudok aludni, mert ez Budapest, ahol az agyam mindig egy kicsit olyan, amilyennek én már rég nem szeretem..

Persze ezt a gondolatot csak bevezetőnek szánom, nem célom a klisék továbbklisélése, főként, hogy ezt a blogot annak idején azért csináltam (illetve a címet, mivel tovább nem jutottam), mert a Flow magazin azt mondta nekem, hogy töltsem meg a 365 napomat valamivel, bármivel, csak legyek tőle lelkes. És mivel én akkoriban nem voltam lelkes..semmi irányába sem, egyáltalán nem, sőt, így arra gondoltam, talán az lenne a legcélszerűbb, ha minden napban találnék egy darab pozitívumot, amivel megmenthetem az elől, hogy este megint csak arra legyek figyelmes, hogy kidobom a kukába. Nem ígérem, hogy ez most egy ilyen blog lesz, de hátha.. Azért látok rá némi esélyt. Azt mindenesetre elárulhatom, hogy a mai nap még szinte el sem kezdődött (és máris milyen indokolt státusza lenne abban a kukában..), de a tegnapiban találtam egy öreg néni - sárga lámpá(já)t, aminek látványa olyan 24 másodpercig lelkessé tett, tehát azért léteznek még apró dolgok, amik.. 

Majd ma is figyelmes leszek!